Ajánló - 2018 őszi képzéseink | BDO Akadémia
képzés, naptár, 2018

Ajánló - őszi képzéseink

 

Közeledik az őszi képzési időszak, már mi is nagyon készülünk rá. Újragondoltuk az Akadémia stratégiáját is, hogy a legjobbat tudjuk nyújtani. Beépítettük működésünkbe a  folyamatos megújulást. Az őszi képzési eseményeink közé beillesztettünk aktuális és kiemelten fontos témákat illetve új képzésekkel, rendezvényekkel is bővítjük a palettánkat. 

 

További terveink

Céges rendezvényekkel is készülünk. Aktuális és fontos témákról tartunk szemináriumokat úgy, mint 2018-as adócsomag, cafeteria illetve ismét megrendezzük a munkaidő expot. 

Újdonságként szerepel az őszi eseményeink között az IT szakemberek gyakorlatias képzését biztosító trainingjeink, melyet a szakma legjobbjai tartanak. 

Ezekről is hamarosan beszámolunk.

 

Addig is rövid ajánló és ízelítő az őszi kínálatunkból

 

2018 szeptember

2018. szeptember 19. (Hogy) lehet élmény is a munka? Employee experience fejlesztése és működtetése a gyakorlatban

A képzésünkön a résztvevőkkel közösen választ keresünk arra, hogy miként lehet olyan munkavállalói élményprogramokat létrehozni, amely a vállalat működéséhez szükséges tehetségeket is vonzza, a munkatársakat a legjobb teljesítményre ösztönzi, miközben a munka élményt is nyújt nekik, és jól érzik magukat a munkahelyükön.

Ajánljuk: vezetőknek, HR-eseknek és azoknak, akik szeretnének erősíteni a munkatársak elkötelezettségét

Előadó: Hollósi Szabolcs, emberi erőforrás-fejlesztési, területfejlesztési, vállalkozásfejlesztési szakértő, business coach, tréner (Grow trénerképző)

További részletek...

 

2018. szeptember 26-27. Adatvédelmi tisztviselő (DPO) képzés

Az új európai uniós általános adatvédelmi rendelet széles körben teszi kötelezővé az adatvédelmi felelős kinevezését közintézményeknél és vállalatoknál egyaránt. Adatvédelmi tisztviselő minden adatkezelőnél szükséges lesz, ahol nagy mennyiségű adat kezelése történik. Ebbe a körbe tartoznak a nagy ügyfélszámmal rendelkező adatkezelők, a biztonsági kamerarendszert üzemeltetők, továbbá azok is, akik nagyszámú e-mail címmel építenek marketing adatbázist.

Ajánljuk: adatvédelmi felelősöknek, adatkezelőknek, adatbiztonsági szakértőknek

Előadó:Dr. Amigya Andrea, adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász, infokommunikációs szakjogász, GDPR tanácsadó

További részletek...

 

2018 október

2018. október 5. 12. 19. 26. (november 9, 23). Munkajog és munkaügy - 6 alkalmas képzéssorozat péntek délutánonként

Munkajog és munkaügy - 6 alkalmas képzéssorozat indul a BDO Akadémián. A munkajog és munkaügy legtöbb témakörét lefedő, friss, a gyakorlatba azonnal átültethető tudást, módszertanokat és technikákat adó képzés, amely a tantermi képzés mellett online elérhető HR dokumentációt, szakmai anyagokat és az oktatókkal való kapcsolattartást, kérdezési lehetőséget is biztosít a résztvevőknek.

Modulok, melyekre külön is lehet regisztrálni:

  • 2018. október 05. Munkajogi alapok

Előadódr. Kéri Ádám, ügyvéd, kiemelt területei: munkajog, munkaügyi ellenőrzés, munkavédelem, GDPR tanácsadás

További részletek...

  • 2018. október 12. Adatkezelés és adatvédelem (GDPR)

Előadó: Dr. Amigya Andrea, adatvédelmi és infokommunikációs szakjogász, GDRP tanácsadó

További részletek...

  • 2018. október 19. Munkaügyi alapok, munkaügyi ellenőrzés

ElőadóDr. Máriás Attila, A BDO vezető munkaügyi tanácsadója, partner

További részletek...

  • 2018. október 26. Munkaügyi és HR dokumentáció készítése

ElőadóDr. Máriás Attila, A BDO vezető munkaügyi tanácsadója, partner

További részletek...

  • 2018. november 09. Munkavállalói kézikönyv és szabályrendszerek kialakítása

Előadó: Dr. Kéri Ádám, ügyvéd, kiemelt területei: munkajog, munkaügyi ellenőrzés, munkavédelem, GDPR tanácsadás

További részletek...

  • 2018. november 23. Figyelmeztető, fegyelmi, munkaviszony megszüntetése és csoportos létszámleépítés

Előadó: Dr. Rátkai Ildikó, ügyvéd, a Rátkai Ügyvédi Iroda vezetője

További részletek...

Ajánljuk mindazoknak, akik biztos elméleti HR alapokkal rendelkeznek és tudásukat a hazai HR szakma elismert szakembereinek segítségével kívánják tökéletesíteni.

 

2018. október 10. Szállodai MICE értékesítési technikák képzés

Az értékesítésben résztvevő szállodaigazgatóknak, panzió vezetőknek, értékesítési vezetőknek és munkatársaknak, akik rendszerezhetik tudásukat a rendezvényértékesítés területén és szeretnének új impulzusokat kapni, hogyan különböztessék meg magukat a versenytársaiktól.

Ajánljuk: szállodaigazgatóknak, panzióvezetőknek, értékesítési vezetőknek és munkatársaknak

Előadó: Gyenes Ákos, igazgató, BDO Online Szállodai Tanácsadó üzletág

További részletek...

 

2018. október 11. Szállodai telefonos szobafoglalási technikák képzés

Szobafoglalási vezetőknek, szobafoglalási beosztottaknak, recepciósoknak, éjszakás recepciósoknak, akik napi munkájuk során egyéni vendégek telefonos érdeklődéseit kezelik, hogy elsajátítsák, hogyan lehet a telefonos kommunikációjuk az érdeklődő vendégekkel még inkább értékesítés-orientált.

Ajánljuk: szobafoglalási vezetőknek, szobafoglalási beosztottaknak, recepciósoknak

Előadó: Gyenes Ákos, igazgató, BDO Online Szállodai Tanácsadó üzletág

További részletek...

 

2018. október 16. Facebook használat a szállodai értékesítésben

Kurzusunkon a Facebook tartalommarketingtől, a bejegyzések és hatékonyságuk mérésén és chatbotokon át a felhasználót követő remarketing hirdetésekig áttekintünk mindent, ami ma egy hatékony közösségi média kommunikációhoz elengedhetetlen.

Ajánljuk: értékesítőknek, marketingért felelős vezetőknek, munkatársaknak

Előadó: Klausz Melinda, a kozossegi-media.com ügyvezetője

További részletek...

 

2018 november

2018. november 9, 23 (...október 5. 12. 19. 26. ) Munkajog és munkaügy - 6 alkalmas képzéssorozat péntek délutánonként
  • 2018. november 09. Munkavállalói kézikönyv és szabályrendszerek kialakítása

Előadó: Dr. Kéri Ádám, ügyvéd, kiemelt területei: munkajog, munkaügyi ellenőrzés, munkavédelem, GDPR tanácsadás

További részletek...

  • 2018. november 23. Figyelmeztető, fegyelmi, munkaviszony megszüntetése és csoportos létszámleépítés

Előadó: Dr. Rátkai Ildikó, ügyvéd, a Rátkai Ügyvédi Iroda vezetője

További részletek...

 

2018. november 14. Szállodai Revenue & Yield Management képzés

Szállodaigazgatóknak, értékesítőknek, szobafoglalási és front desk munkatársaknak, akik szeretnének többet megtudni a szállodai Revenue&Yield Management és az online disztribúció világáról. A résztvevők a megszerzett gyakorlatias tudás által képesek lesznek olyan módon rendszerezni a foglalási adatokat, amelyekből aztán könnyen tudnak az értékesítésük szemszögéből nézve fontos döntéseket meghozni, ezáltal értékesítésüket folyamatosan optimalizálni.

Ajánljuk: szállodaigazgatóknak, értékesítőknek, szobafoglalási és front desk munkatársaknak

Előadó: Gyenes Ákos, igazgató, BDO Online Szállodai Tanácsadó üzletág

További részletek...

 

2018. november 15. Szállodai e-commerce (Online értékesítés és online marketing) képzés

Szállodaigazgatóknak, üzletvezetőknek, illetve a szállodai (szálláshelyi) online értékesítésben dolgozó vezető és beosztott kollégáknak, akik szeretnének nem csupán sok online foglalást szálláshelyükre, hanem mindezt a leghatékonyabb online marketing eszközök használatán keresztül érik el. A képzés hangsúlyosan foglalkozik a szálláshely saját weboldalának technikai, funkcionális kérdéseivel valamint a keresőoptimalizálás kérdéseivel.

Ajánljuk: szállodaigazgatóknak, üzletvezetőknek, illetve a szállodai (szálláshelyi) online értékesítésben dolgozó vezető és beosztott kollégáknak

Előadó: Gyenes Ákos, igazgató, BDO Online Szállodai Tanácsadó üzletág

További részletek...

Hamarosan jelentkezünk további rendezvényekkel, képzésekkel...